A SZAKRÁLIS TURUL LEGENDA KÖTI ÖSSZE A VILÁGHÓDÍTÓ SZTYEPPEI NÉPEKET

A TURUL, A ZOMBOR ÉS A KERECSEN NEM CSAK KITŰNŐ SOLYMÁSZ MADARAK. E SÓLYMOKHOZ KÖTŐDŐ LEGENDÁK BIZTOSÍTOTTÁK A HUN, A MAGYAR, AZ OGUZ, A KIRGIZ, A MONGOL NÉP VEZETŐ CSALÁDJAINAK SZAKRÁLIS EREDETÉT ÉVSZÁZADOKIG HATÓ TEKINTÉLYÉT

 

 

 

AZ 1963-AS AUSZTRIAI NEMZETKÖZI SOLYMÁSZ TALÁLKOZÓN VALÓ         RÉSZVÉTELÜNK UTÁN NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINK FOLYAMATOSAN FEJLŐDTEK. EZEKRŐL KÖZLÖK NÉHÁNY DOKUMENTUMOT. /BOGYAI FRIGYES/

 

 

 

Az 1945 után kialakult szocialista társadalmi rendszer országai kezdetben egymától is el voltak zárva. A két társadalmi rendszert pedig vasfüggöny választotta el egymástól. Ebben a helyzetben a" nemzetközi kapcsolatok" gyakorlatilag a levelezést jelentette. Ezeknek a kapcsolatoknak a kialakításában Bástyai és Lelovich aktivitását kell kiemelni. 1957 után kis megtorpanás után az osztrák ÖFB igyekezet a magyar solymászokkal szorosabb kapcsolatot kialakítani. Elnökük többször is felkereste a magyar solymászmestereket /Lelovich-ot Virágh-ot/ meghívókat küldtek magyar solymászoknak. így idónként egy-egy ember kijutott az általuk szervezett nemzetközi találkozókra .(pl:Borbély) Ebben a nemzetközi kapcsolatteremtésben áttörést az 1963-as Mosányi Antal által Kiskunfélegyházán szervezett nemzetközi, majd a ÖFB által szervezett Hochosterwitz-i nemzetközi solymász találkozó jelentette. Ezt a fellendülést érzékelteti, hogy az osztrák találkozó után  négy magyar solymász még  részt vett az NDK solymász találkozóján. Ez a személyes kapcsolat rendszer szakadt meg 1964-ben - átmenetileg - a két magyar klub megszüntetésével.

 

Annak érdekében, hogy a mai generáció megértse mit jelentett külföldre utazni ill hogyan is múködött az engedélyeztetés, meg próbálom röviden össze foglalni.:                                                                                                Az utazáshoz valutát kellett igényelni, ha ezt megkapta az igénylő akkor továbbították a kérvényt a B.M. felé. A  B.M. 30 napon belül döntött, hogy a kérelmező meg kaphatja -e az  útlevelét. Amennyiben megbízhatatlannak gondolták, vagy félő volt, hogy kinn marad (disszidál) akkor nem kapott útlevelet. Az útlevél egyszeri alkalomra- általában 30 napra- szólt , az utazás után vissza kellett küldeni a BM-be. Külön bírálták el a szocialista és a kapitalista országokba irányuló utazási kérelmeket. AZ utazáshoz meghívólevél esetén 5 azaz ot dollárt , túristaként 40, majd 70 dollárt vehetett meg az utazó, a fel nem használt valutát elvileg vissza kellett váltani. A kiutazások engedélyezése lassan de folyamatosan bővült. A rendszer elsősorban  az u.n. szervezett társas utazásokat preferálta és természeteen a szocialista országok felé.                                                       A kezdetek érzékelésére hadd hozzak fel egy példát. Mikor anyai nagyanyám 1955-ben Pozsonyban meghalt édesanyám miniszteri segítségért folyamodott, hogy a testvéri szocialista Csehszlovákiába a temetésre kiutazhasson.....

 

 

 

 

 

Az 1963-as kiskunfélegyházi rendezvény volt az első hazai nemzetközi solymász találkozó, melynek dokumentumait az alábbiakban mutatom be.

 







 

img194.jpg

 

AZ ELSŐ MAGYARORSZÁGI NEMZETKÖZI SOLYMÁSZ TALÁLKOZÓ MEGHÍVÓJA

 

kiskun01.jpg

 

MOSÁNYI ANTAL

 

 

 

kiskun02.jpg

 

A HÁRMAS : BALOLDALT SZÉKELY ATTILA KÖZÉPEN EDMUND J HOFFMANNSRICHTER JOBBRA MOSÁNYI KALAPCSERÉT PRÓBÁLNAK

 

 

 

kiskun03.jpg

 

ESZMECSERE

 

 

 

kiskun04.jpg

 

PROGRAM EGYEZTETÉS A SÁTRAK ŐRZÉSÉRE KIVEZÉNYELT KISKATONÁK EGYIKE SEGÍTETT A FORDÍTÁSBAN

 

kiskun005.jpg

 

JOBB OLDALON SzABÓ PITYU

 

kiskun006.jpg

 

 

 

kiskun007.jpg

 

ELIGAZÍTÁS

 

kiskun008.jpg

 

A BAL OLDALI SZŰCS JÓSKA MÖGÖTTE MÖGÖTTE AZ "UTÁNFUTÓS LOVAS LAKÓ KOCSI MELYBEN MINDEN MEG TERMETT A FEKETE KÁVÉTÓL A LÉLEK MELEGÍTŐIG. A KÉT LOVAT FELVÁLTVA LOVAGOLTUK. SOLYMÁSZ LÁNYAINK JÓL MUTATTAK RAJTA ABEMUTATÓN

 

 

 

kiskun009.jpg

 

SZÉKELY ATTILA KERECSENÉVEL JELLEGZETES RÁGYÚJTÁSÁRÓL FELISMERHETŐ

 

kiskun010.jpg

 

VENDÉGEK ÉS ÉRDEKLŐDŐK GYAKRAN LÁTOGATTÁK MEG TÁBORUNKAT.

 

AZ ÖLTÖZKÖDÉSBŐL IS LÁTSZIK NEM VOLTUNK GAZDAGOK, S A VADÁSZIAS ÖLTÖZÉKRE SEM NAGYONTELLETT.

 

E TALÁLKOZÓN SOK TARTÓS BARÁTSÁG KÖTTETETT. AZ IDŐSEBB SOLYMÁSZOK ÉS EGYES VADÁSZATI VEZETŐK KÉSŐBB KRITIZÁLTÁK A PURITÁN KÖRÜLMÉNYEKET, DE A JOBB FELTÉTELEK MEGTEREMTÉSÉBEN NEM VETTEK RÉSZt.

 

 

 

mosanyi.jpg

 

Mosányi Antal dobja parlagi sasát./1963 Kiskunfélegyháza/

 

mosanyi_01.jpg

 

 

 

Cikk az 1963-as első magyarországi nemzetközi solymász találkozóról és a bemutatóról.

 

mosanyi02.jpg

 

A cikk és képanyag tükrözi a kor újságírói szinvonalát.

 

mosanyi03.jpg

 

Mosányi megnyitja a találkozót

 

mosanyi05.jpg

 

A cikkekből is látszik, hogy a magyar solymászok 1963-ra megteremtették a solymászat szervezeti kereteit és aktívan részt vettek a nemzetközi kapcsolatok kiépítésében is.

 

A solymászat ellenzői ekkor intézkedtek a két solymász klub feloszlatásáról, mondván, majd egy egységes solymász szervezetet hoznak létre a közel jövőben.

 Ki kell emelni, hogy a két klub viszonya jó volt!! a váci klub aktívan vett részt a kiskunfélegyházi nemzetközi találkozó és a rendezvények lebonyolításában. A váci klub részéről Bogyai Frigyes alelnök volt a megbízott, aki az alakuló üléstől a hazai és ausztriai nemzetközi találkozókon való részvételig hangolta össze a két klub munkáját.

 

 A 63-as Kiskunfélegyházi nemzetközi solymász találkozó  kezdete volt nemzetközi kapcsolataink sikeres tovább fejlődésének.

Még ebben az évben az ÖFB meghívására jelentős magyar solymászdelegáció vett rész a Hochosterwitz-i nemzetközi solymász találkozón. A Váci Hermann Ottó Solymász klubot : Bogyai Frigyes, Dékány Péter, Galambos József, Gyökössy Zsombor, Kálló Ferenc, Szvoboda Attila, Vancsó Géza , a Magyar László Solymász Klubot Mosányi Antal, magán emberként Virágh Árpád, Virágh Juckó (Árpi lánya), valamint Virágh egyik solymász barátja (talán Palkó Géza ??) vett részt. A magyar solymászok ezen a nemzetközi találkozón igen jól szerepeltek, és sok hosszú távú kapcsolatot alakítottak ki. /Részleteit a Hochosterwitz-i kaland címen írtam meg/

 

Ugyan ez év őszére többen személyre szóló hivatalos meghívást kaptunk az NDK solymász szervezettől. Ezen sajnos elfoglaltságaim miatt nem tudtam részt venni. Magyarországot a Magyar László Solymász Klub részéről : Mosányi Antal, Székely Attila és a Németh lányok vettek részt. Erről arhívumomban eddig nem találtam pontos adatokat. /Az NDK solymászatáról több helyen is megemlékezek. A Rendszerváltásig: Hans Sommer, idősebb Klaus Barthel,  ifjabb Klaus Barthel, maj Werner Rost voltak az NDK solymászok vezetői.

 1963hans_sommer03.jpg

Hans Sommer az NDK solymászok vezetője 1963.

 

 

A solymász szervezetek 64-es megszüntetése, majd újra alakítása, átszervezése nem tette lehetővé, hogy szervezetten vegyünk részt solymász rendezvényeken. Áttörés 1968-ban volt, amikor már a MAVOSZ-on belül működtünk. Ismét lehetőségünk volt külföldi nemzetközi találkozón való részvételre. Az újjonan alakult osztrák solymász szervezet ( ÖFO) meghívására 1968-ban Nemzetközi találkozón vettünk részt Marchegg-ben. (Szeretném felhívni a figyelmet ekkor szállta meg Csehszlovákiát a Varsói szerződés hadserege, mi is! A Duna egyik oldalán mi egy nemzetközi solymász találkozón vettünk rész, a másik oldalon a bevonult magyar tankok sorakoztak fel. Kerecsensólymom egy fél órára el is kalandozott megtekinteni a tulsó parton történtreket, mely nem kis idegességet okozott nekem). Egyes részleteit "Sólymot loptam" címszó alatt írtam meg.

 

 img158-4.jpg

1963 Hochosterwitz balról: Virágh Juckó, Galambos József, Bogyai Frigyes

 

 

Kapcsolataink megerősödtek Bástyai Lóránttal, a Walesi és Angol klub tagjaival, Hans Brehm-el a kitűnő német solymásszal , feleségével és barátaival. és természetesen az osztrák solymászokkal.

A baráti kapcsolatok erősödése, a jó szereplésünk eredménye képen 1969-ben meghívást kaptunk a Britt solymász szervezet Woodhall-Spa-i  nemzetközi találkozójára. Résztvételünk megszervezésében kiemelkedő szerepe volt Bástyai Lórántnak. Ő intézte az anyagi hozzá járulást is. (Abban az időben 4-évenként lehetett nyugatra utazni, sok munkánkba került az útlevelek megszerzése, de így is csak látogatói útlevelet kaphattunk, melyhez 5 azaz őt dollár kiváltására kaptunk valuta engedélyt.) Részleteit külön linkben írom meg. A találkozón Dékány Péter, Galambos József, Bogyai Frigyes vettek részt. Sok új solymász barátra tettünk szert.. Erősítettük kapcsolatunkat a Bástyai vezette Wales Hwking Klub-al, a Brit solymász szervezet több neves vezetőjével. Ezeknek a kapcsolatoknak is köszönhető, hogy később a magyar solymászok által szervezett nemzetközi találkozókon rendszeresen több brit solymász is részt vett.

 

 folyt köv.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 23
Tegnapi: 19
Heti: 111
Havi: 261
Össz.: 260 385

Látogatottság növelés
Oldal: NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINK
A SZAKRÁLIS TURUL LEGENDA KÖTI ÖSSZE A VILÁGHÓDÍTÓ SZTYEPPEI NÉPEKET - © 2008 - 2024 - dzsigt.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »